Egy sor okot mondott a Roszatom-leány alelnöke, miért fog drágulni Paks II.
Egy interjúban beszélt erről Alekszandr Merten, az Atomsztrojekszport alelnöke, aki arra panaszkodott, hogy Magyarországon „ezer engedélyt kell beszerezni” az építéshez.
Egy interjúban beszélt erről Alekszandr Merten, az Atomsztrojekszport alelnöke, aki arra panaszkodott, hogy Magyarországon „ezer engedélyt kell beszerezni” az építéshez.
A lényegi részeknél ismét hiánypótlást kért a hivatal - írja a 444.hu. Aszódi Attila szerint a beruházás legkorábban nyolc év múlva fejeződhet be.
Fegyveres biztonsági őrként korábbi fizetésük sokszorosát vihetik haza.
Ausztria kérte a határozat megsemmisítését. Hiába.
Ha már minisztere lett az új paksi atomerőmű-építési projektnek, Süli János be is trappolt vele Varga Mihály felségterületére. Arra azonban hiába várnánk, hogy a mára nagyrészt minősített iratnak már nem is számító beruházási-megvalósítási szerződéseket megismerhessük, így perre megyünk a papírokért.
A kormányzat annyira biztos benne, hogy a Paks II. beruházás zöld utat kap Brüsszelben – és így gőzerővel megkezdődhet a projektcég felpumpálása –, hogy tendert írtak ki mintegy ezer céges mobiltelefon és a hozzájuk tartozó szolgáltatási csomag beszerzésére.
Dél-Afrikában óriási botrány kíséri az ötödik éve a befejezéssel csúszó két szénerőműépítési projektet, de miközben pont ennyi idő alatt a zöldenergia-termelős tenderek komoly eredményeket hoztak, és ráfordultak a célegyenesre, Zuma elnök bejelentette: atomerőműveket akar. Putyinnal már le is mutyizhatta a Roszatom helyzetbe hozását. Ismerős forgatókönyv?
A Roszatom tíz éven belül, olyan robotot fejlesztene ki, amik főleg az atomerőművek bontásába és a sugármentesítésbe segítenének be.
Putyin mankója kell a Vnyesekonombank, mert hiába alapította még Lenin és vált egy évtizede a legfontosabb fejlesztési bankká, az orosz export legfontosabb támogatójává és a nagy infrastrukturális beruházások finanszírozójává, ha Szocsival – a téli olimpiával – túllőttek a lehetőségeiken. A bank felszínen maradásához annyi nem elég, amennyit az orosz költségvetésből most ki lehet szorítani.
A Greenpeace benyújtotta Paks II.-vel kapcsolatos hivatalos álláspontját az Európai Bizottság Versenypolitikai Főigazgatóságának. Szerintük az állami támogatásból megvalósuló projekt több ponton is uniós jogot sért, és megvalósulás esetén korlátozná a szabad versenyt mind a magyar, mind az uniós villamosenergia-piacon. Így akadályozná az energiahatékonysági beruházásokat és a megújuló energiaforrások terjedését is.
Felettébb harcias sajtóközleményben reagált a Miniszterelnökség arra a múlt héten megjelent brüsszeli levélre, melyben az Európai Bizottság (EB) a paksi atomerőművi beruházással szemben elrendelt versenyjogi vizsgálat megindítását indokolta. A budapesti válasz azonban az EB-re mutogatáson túl, konkrét cáfolattal nem szolgál.
Az Európai Bizottság részletes vizsgálatot indít a Magyarország által a Paks II. atomerőműnek nyújtott beruházási támogatás ügyében - közöle a brüsszeli szervezet. A múlt héten a közbeszerzési regulák megsértésének gyanúja miatt jelentettek be uniós vizsgálatot. A mostani vizsgálat talán még keményebb dió lehet a magyar kormány számára. Azt kellene cáfolnia ugyanis, hogy az oroszokkal kötött szerződés paraméterei úgy vannak kalibrálva, hogy egy magáncég, piaci alapokon is kötne ilyen szerződést. Ennek ellenkezőjét egy neves energetikai szakember levezette pár hónapja.